2010. február 18., csütörtök

Hellish Crossfire - Bloodrust Scythe

HELLISH CROSSFIRE
Bloodrust Scythe CD 2010
I Hate Records

A ’80-as évek közepén a német thrash zenekarok szinte elözönlötték a színteret, majd ugyanazzal a lendülettel el is tűntek. Noha a híres triumvirátus (Destruction, Kreator, Sodom) folyamatosan dolgozott, korai, klasszikus lemezeik szintjét már nem tudták reprodukálni a ’90-es években illetve manapság megjelentetett kiadványaikkal.
Tudjuk, hogy a ’80-as évek végén, ’90-es évek elején a thrash eltűnt, a death metal vette át a helyét, de underground szinten továbbra is életben maradt, napjainkban pedig szinte újra régi dicsfényében tündököl. A Hellish Crossfire azon zenekarok egyike, amely sokat tett azért, hogy a thrash életben maradjon. A 2002-ben alakult brigád két demo, a bemutatkozó Slaves Of The Burning Pentagram című album illetve a tavaly előtti Violent Attack-kel közös split után idén második lemezét jelentette meg. (A banda neve amúgy önmagáért beszél, hiszen az első Iron Angel album címét vették fel). Viszonylag lassan, kissé vontatottan indul a Night Of The Possessed, amely gyilkos thrash-be torkollik és tulajdonképpen megadja a korong alaphangulatát. Végig nagyon intenzív a tempó, azonban Iron Incubus gitáros és a Sick basszusgitáros Evil Possessor dobos alkotta ritmusszekció nem feledkezik meg a váltásokról, a lassabb tempók beiktatásáról, tehát a lemez nem válik unalmassá. Noha több helyen is azt olvastam, hogy a Hellish Crossfire thrash metal black és death hatásokkal, nos ez utóbbiakból szinte alig van, ellenben a Black Injection és az …Of Slaying Grounds tradicionális heavy metal hatásokról árulkodik Iron Incubus galoppozós riffjei miatt. A dalok lendületéből, sebességéből, felépítéséből kifolyólag a zenekart a honfitárs Desaster-hez tudom hasonlítani, ráadásul Iron Tyrant énekes (korábban dobolt) hangja a néhai Desaster torok, Occulto hangjára emlékeztet. A produkciót bivalyerős, telt hangzás koronázza meg, semmi kivetnivalót sem lehet találni a lemezzel kapcsolatban. Underground szinten az idei év egyik legkiemelkedőbb alkotása a Bloodrust Scythe.
9/10 Leslie

Nincsenek megjegyzések: